Roppant egyszerűség…
Amikor egyedül vagy kezedben egy könyvvel, amit már legalább
háromszor kiolvastál, felteszed magadnak a kérdést: „Hol
van a Barátom?” A könyv nem felel, te némává válsz.
Arcodon könnycsepp csordul le egymás után,
mintha könnymirigyedből öntenék. Persze
nem öntik. Az érzelmed provokálja
ismételten a síró csatornácskát.
Mi a megoldás? Mi a kiút?
Nem tudod… Rád tör egy
keserves, véget nem érő
lelki zavar, s tapétád buggyosodik
a könnyektől. Könyved elázott, lábad a vízben
tocsog. Parketta megreped, a világ megáll. Sötét fátyol
borul szemed elé, s te csak ülsz, ülsz, csücsülsz, nem teszel semmit.
Mit lehet tenni? Miként kell cselekedni? Sírj? Ne sírj? Halj? Ne halj? Ne sírj, ne halj!
Hagyd abba a hisztit! Ne hisztizz. Töröld meg a szemed.
Légy optimista. Másnap este hívd át a számodra
legkedvesebb lányt/fiút. Öleld át, szorítsd
erősen, fogd meg a kezét, csókold,
égesd, harapd ajkait, tépd
le ruháját, s élj a
mának!
Hidd el, nem fogsz többé sírni…
|