Eljőve, mit a kis éretlen epedve várt
S szörnyű ijedtében, szoborrá vált
Tudta, hogy már nincsen visszaút
Tudta, hogy hasztalanul, hiába fut
Ő hívta fel a sötétségnek erejét
Mert felnyitotta a sírnak tetejét
Nem sejtette, hogy mivel jár ez
Nem tudta :bizony, élete rámegy
A tudásnak ára van, nem kicsi
És gyakran a boldogságot elviszi
Ugyanis van, kinek nem való a tudás
De még mindig lehet az ilyen dudás
Karok markolták az ifjú vállait
Alig tudta elviselni a szorításait
Sikoltott volna, de elhagyta ereje
És a rettegés mindent eltemete
Éles fájdalom, hasított beléje
És kibuggyant a vér :temérdek
Ezután elönté a forró, fura kéj
Mert lényét rabul ejtette az éj
Az éj karjaiban meglete a békét
Hol elérte evilági létének a végét
Többé már nem része e világnak
Már nem ad talajt földi csiráknak
|