|
Témaindító hozzászólás
|
2005.08.25. 10:16 - |
Ide írhatod saját verseidet!
mse |
[9-1]
Miért?
Miért legyek én szende, szűz ha nem annak születtem?
Miért van az, hogy jó mit eddig cselekedtem?
Miért kell az embernek csendben lennie?
Miért kell a gondját némán viselnie?
Miért fáj ha más vagyok?
Ha szememben sötét tűz lobog.
Miért visel láncot a szabad?
Ha más vagy a világ megtagad.
|
Vámpírok bálja, rémes éj -
Fekete mosoly, éhes kéj.
Táncolj, szerelmem,
táncolj velem,
lüktessen az élet,
Pirulj ki, kedvesem.
Este a szobánkban, néhány barátom vár ma ránk,
friss, üde, ártatlan véred kell, néhány csepp csupán.
Makulátlan, fehér a bôr,
izzóvörös, ízes a bor.
Tépem a tested,
fogak tánca az életem:
nemcsak a véred,
te kellesz nekem.
Csókom húsodban
halál eleven.
Csillapulj szomjam, elég már,
Megszédít ez a földöntúli bál.
Vámpírok bálja,
léha kéj.
Fekete mosoly,
rémes éj.
|
Lelkem, létem porrá hamvadt romjain állok.
Testem fájdaom gyötri, amely egy sebből fakad.
ez a seb, mely szívem tetemén éktelenkedik, lassan a mélybe húz.
A fájdalmat, a kínt, amit okozott lassan düh váltja fel.
Düh, mely arra fűt, hogy sebért sebbel fizessek.
két karom arcom elé vonom, de nem menekülhetek.
reszket a testem, vérzik a szemem.
Vér folyik a ki nem hullott könnyek helyett.
A szívem dobban, majd egyre hallkabban sírva búcsúzik tőlem
ki akar szakadni a mellkasomból.
Nem kérem, maradjon. Szenvedett eleget, hiába.
A csend visítva tőr a fülembe, megremeg a testem. Minden üres.
A kezemben a szívem még kettőt dobban:
"segíts"-suttogja, majd lassan elporlad.
Valami belém mar, sikoly tőr fel a torkomból és összeszorítom a kezemben a szívem.
Az egykor oly hevesen, erősen verő szív most portként száll a széllel.
A hátam mögött álló emberekre nézek. Nem értem őket.
Miért csillog a szemük, és miért olyan fura az arcuk?
Mosolyognak.-tőr fel egy távoli szó bensőmből.
Emlékszem. Valaha én is mosolyogtam....
egy másik életben... |
Egy sötét fény, mi belül éget,
s marcangolja lelkemet.
Mindörökké várlak Téged,
míg a bú el nem temet!
Egy életet szánok majd rátok,
s mindig keresek reményt,
hogy majd Tőletek jelet látok,
s majdan elnyerem a vért.
Egy jobb életről csak álmodom,
de már csak abban bízok,
hogy kitör a szó az ajkamon:
"Eljöttek a Vámpírok!" |
Erdélyi úr
Réges-régen Erdély buja ölében,
Gyönyörű kastély tört az égre
S öntött fényt és gyönyört.
Gróf volt ki, e gyönyörű kastélyban élt
Erdély buja ölén
De jaj a gróf gonosz volt,
vér áztatta kezét.
Fenevaddá vált kinek kezéhez
Emberek vére tapad.
Sárkánygróf Drakula!
Váradat mostmár repkény fedi
De a régi kő falak között,
Még lelked bolyong.
Legutolsó áldozatodra vársz
Míg befogad a pokol.
/Lilith von Toreador/
|
Éjjeli vadász
Ha eljön az éj,
Lángra gyúl lelkem.
Kérlek ne félj,
Nem fog fájni.
Mikor ajkam hozzád ér,
Egy érzés vesz körül,
Mely fogvatart.
Érzem, hogy enyém leszel,
Testünk eggyé válik,
Vérünk egy lesz.
De hirtelen felriadok,
S megyek hangod után,
Mely hivogat, csalogat elő az éj sötétjéből.
S elindulok,
Nekivágok a kísértésnek.
Csak a hold világítja meg reménytelen hosszú utam.
Nevedet suttogom,
Már-már kántálás szerűen kedvesem.
Nappal rád gondolok,
Rólad álmodok,
Éjjel kereslek, kutatlak.
Mikor megtalállak édes véred enyém lesz,
Engem éltet.
S Te velem élsz!
Egyszer csak felriadok,
éjjel van,
Az ablakon a hold fénye ragyog be,
Majd elgondolkodom; ez csak egy álom.
S indulok Téged keresve véget nem érő utamon! |
Várok rád,
Vágyok rád,
Egy életen át.
Minden egyes pillanattal
egyre gyötrőbb ez a kín,
ami belülről éget
Felperzseli a lelkem,
s ami marad,
az a fájdalom s az űr
|
Fájdalom s az űr
A lelkem fehér, vörös, fekete
Halál, Vágy, és Düh
Elemészt s ami marad,
Az a fájdalom s az űr
A lelkem üres de nem látod,
Mosolyog, s bólogat
De közeleg már a Halál, s
Megtört Lelkem nem bírja tovább |
Ide írhatod saját verseidet!
mse |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
