Kerestem a fényt mint egy éhező az ételt,

Mert maga voltam a sötétség, a halál

Sehol sem találtam megnyugvást

Pedig végigjártam az életem minden pontját.

De már rájöttem egyszerre vagyok semmi és minden

Egyszerre élek és halok, kínban fürdök

Szenvedésből van létem

Kiút van ezer, de ha rálépek összeomlik minden.

Már csak a vágy maradt egyszerre keserű és édes

Tán feltámaszt de semmi kép sem éltet

A fájdalmat már szinte nem is érzem

Megtanultam együtt élni múlttal s jövővel.