Megint egy sötét és magányos este,
Újra fúj a szél, fekszek dideregve.
Elért megint a szerelmem vihara,
Féltem, s azt hittem, megölöm magamat!
Újra tombol a szél, s veri szívemet,
Ezer karó szúrja ismét lelkemet.
Megint sírok, zokogok ha nem látnak,
Nem bírom, szívem halálom kívánja.
S csak egy angyal tölti be a szívemet,
Újra s újra csak őérte remegek.
Sötét az ég, a föld, a nap, a világ,
Ha nem ölelhetem, kit szívem imád.
S háborgó tengeren vergődik lelkem,
Pusztulás van arra, amerre mentem.
Megölök minden szépet magam körül,
Oly nagy lett a sötétség, ott legbelül. |