Ijesztő fények villognak köröttem

Hatalmas robaj rázza meg a csendet.

Szétnyílik a föld hirtelen mögöttem.

S én nem tudom, de ez még csak a kezdet.

Illetődve figyelem az idegen dolgokat

Soha nem volt még hasonlóban részem.

Fejemben átsuhan egy félszeg kis gondolat:

Lehet, hogy a halál jött most el értem?

A szétnyílt földből lángcsóva tör fel a magasba

Izzó láva tajtékzik, csapkod fejem felett.

Cseppjei érzem, mintha készakarva

Keresve hullnak rám, Ím, hát megérkezett…

Lelkem bölcsőjét a csontokig égette

Üvöltve rohanok, menekülök előle…

Ez a valóság kegyetlen rémtette

S én nem menekülhetek el belőle.

Egy erdő közepén állok egymagamban.

Zilálok, hörgök, de érzem mennem kell…

Keresek valamit, bármit önmagamban,

Ami válaszul szolgálhat e nagy szörnyűségre.

Összerezzen testem, recsegés mindenütt,

Vajon mi mindent hozhat ez az éj?

A hatalmas fák mozdultak meg együtt.

Vörös, izzó tekintetük fordul felém.

Tövises ágaikkal marnak karomba.

Törzseikkel, mintha összetörnének

Bordáim törnek, tüdőmbe hatolva

Kiáltásom nem tűnik hangnak, csak hörgésnek.

Eszméletem hűn szolgál még.

Társam ő az utolsó pillanatig.

Valami enyhíti a fák gyűrűjét.

Tekintetem cikázik, de nem talál semmit.

A lávafolyam utolért, segítségemre kelt.

A fák sírva, roskadozva kiégnek végül.

A halálgyűrű megszűnt, felemésztetett

A fák pusztultak, a tűz maradt fölül…

A földön fekve látom, láva mindenhol.

A ruhám lassan füstöl, vérem forr, pezseg.

Szemem behunyva várom, jöhet bármikor,

S lassan a forró éji tűz magába fogad, körülölel.